Kedves Bárándiak!
 Ezúton szeretném megköszönni a Polgármesteri Hivatal, illetve a Balassa Iván Művelődési Ház szervezésében 2012. április 21-én megvalósult Falutakarító-nap valamennyi résztvevőjének a csatlakozást és az aktivitást.
A szép számú részvételnek és az időjárás kegyességének köszönhetően közel 40 zsák szemetet gyűjtöttünk össze és számtalan gyönyörű virág és egyéb évelő növény elültetésével igyekeztünk szebbé varázsolni környezetünket. A
Piaccsarnok előtt összegyűlt jelenlévőkből kisebb csoportokat alkotva vettük számba és osztottuk szét a falu valamennyi utcáját. Ezt követően minden csoport elindult az általa vállalt utcák megtisztítására.
Külön köszönet illeti meg a Debreceni Egyetem Különleges Orvos és Mentőcsoportját, illetve vezetőjüket Dr. Késmárky-Kodak Andrást, hiszen Ők biztosították számunkra, hogy a munka végeztével egy finom ebéd várt ránk a
Piaccsarnok előtt.
A zsákok elszállításáról a hétfői napon A Bihari Hulladékgazdálkodási Kft. gondoskodik.
Nagyon jó volt látni, hogy a közös cél érdekében egy emberként ragadott a falu zsákot, kesztyűt és a tavalyi kezdeményezést követve ebben az évben is tettünk a Föld napján azért, hogy tisztább, élhetőbb, szebb legyen a
környezetünk.
Ez egy kellemes nap volt! 
Köszönettel, Dr. Kovács Miklós
jegyző
http://www.haon.hu/takaritoknak-es-raszoruloknak-is-etelt-osztott-a-dekom-barandon/1963042 |
| |
|
1/2012. (IV. 04.) HVB határozat időközi polgármester választás időpontjának kitűzéséről hvb_1_2012 (pdf) |
|
Az óvodai beiratkozás tájékoztató ITT olvasható. |
|
Lakossági tájékoztató báránd község képviselŐINEK FOGADÓ-ÓRÁJÁRÓL
Ulveczki Lajosné alpolgármester: minden csütörtöki nap délelőttje 9-12 óráig
Baranyai Árpád képviselő minden hónap 2. hetének keddi napján 9-10:30 óráig ERDŐS ZSOLT képviselő: minden hónap 3. hetének csütörtöki napján 10-11 óráig Dr. Imre Gábor képviselő: minden hónap utosó utolsó hetének csütörtöki napján 11-12 óráig
Makra Gergő képviselő : minden hónap 1. hetének szerdáján 16-17 óráig
Makra Sándorné képviselő: minden hónap 1 hetének keddi napján 9-10:30 óráig
A képviselői fogadóórák helyszíne: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme
|
|
FELHÍVÁS PRO URBE EMLÉKÉREM ÉS DÍSZPOLGÁRI CÍM ADOMÁNYOZÁSA TEKITETÉBEN
Báránd Községi Önkormányzat Képviselő - testülete a díszpolgári cím, valamint a PRO URBE Emlékérem alapításáról és adományozásáról szóló 9/1995. évi (VI.12) rendelete ételmében az alábbiakról tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot és kéri szíves együttműködésüket:
Díszpolgári cím a rendelet értelmében adományozható annak a magyar vagy külföldi állampolgárnak, aki valamely kiemelkedően jelentős munkájával vagy egész életművével, mint a községen belül, mint pedig országosan vagy nemzetközi viszonylatban olyan általános elismerést szerzett, amely hozzájárul a község jó hírnevének öregbítéséhez, továbbá példamutató emberi magatartása miatt egyébként köztiszteletben áll. A Díszpolgári cím adományozására évente egy alkalommal kerül sor, erre a célra készített díszoklevél és emlékplakett átadásával. PRO URBE emlékérem adományozható azoknak a személyeknek, személyek csoportjának, társadalmi vagy gazdasági szervezeteknek, akik vagy amelyek a község fejlesztésében, a társadalmi, szociális, kulturális és gazdasági élet bármely ágazatában kiemelkedően hasznos munkát végeztek, és ennek révén a község értékeit növelő, maradandó eredményeket értek el. PRO URBE Emlékérem évente legfeljebb kettő személy részére adományozható, amely mellé díszoklevél és tárgyi jutalom jár. A kitüntető címek átadására a rendelet értelmében március 15. napján ünnepség keretében kerül sor. A rendelet értelmében az Előkészítő Bizottság munkájához- mely munkát ebben az évben is a Képviselő- testület teljes ülés keretében végez - a Tisztelt Lakosság közreműködését kéri atekintetben, hogy a fentebb hivatkozott címek és elismerések vonatkozásában a Tisztelt Lakosság véleményét a Polgármesteri Hivatalnál 2012. február 03. napjáig írásban kinyilvánítsa.
2012. január 13. Kiss Sándor polgármester sk. |
|
|
Hírdetmény Bursa Hungarica |
|
FALUGYŰLÉS
A polgármester értesíti a lakosságot, hogy 2011. december 19-én hétfőn este 18 órától a képviselőtestülettel közmeghallgatást tart a Piaccsarnokban.
Témák:
1. Szennyvízberuházással kapcsolatos kérdések
2. Éves beszámoló az Önkormányzat vagyoni helyzetéről
3. K ü l ö n f é l é k
Szeretetettel várjuk a település lakóit.
Báránd, 2011. december 06.
Kiss Sándor polgármester |
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 Következő > Utolsó >>
|
| Találatok 1 - 9 / 30 |